Névadónk, Szalai Barna

A Szalai Barna Tenisz Club a Mezőberényi Tenisz Club jogutódja. A névváltásra 2009-ben került sor, amikor elhunyt alapító klubelnökünk, Szalai Barna nevét vettük fel. A klub tisztelettel ápolja alapítónk emlékét, és törekszik az általa teremtett értékek megőrzésére.

Szalai Barna (1942-2009)

"Szülőfalum/városom szeretete – párosulva a tenisz iránti vonzódásommal – érlelte meg a gondolatot bennem a hatvanas évek közepén, hogy Mezőberényben a teniszt meghonosítsam. Mikor 1986-ban túl voltunk a négy pálya avatásának ünnepi aktusán, már láttam magam előtt a hatpályás teniszcentrumot, saját öltözőkkel felszerelten. Tervekkel kész voltam, a megvalósítás volt hátra. Mindig voltak mellettem lelkes segítőtársak, jóbarátok, akik támogatták elképzelésemet/terveimet. Így történhetett meg, hogy a teniszütőt időnként lapáttal felváltó teniszezők odaadó társadalmi munkájával, a Mezőberényi Nagyközségi Tanács/Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének anyagi és erkölcsi támogatásával, a Vörös Meteor Sportegyesület pályázatokon keresztüli, közvetett segítségével (az első pályák megépítésénél), a teniszsportot már közöttünk megszerető, s velünk együtt játszó lokálpatrióták támogató közreműködésével a megye (de az országban sok nagyobb várost is felülmúlva) legszebb, legfelszereltebb tenisztelepét tudhatjuk magunkénak.

E rövid bevezető után emlékeznék a mezőberényi tenisz legújabb kori történetének 35 évére."

Szalai Barna